Egy anya hősies küzdelme, hogy boldoggá tegye beteg lánya rövidke életét.
A szerző egyes szám első személyben írja le annak a két évnek a történetét, amelyben családja – férje, az idősebb fiútestvér, a nagyszülők – és sok segítőkész orvos, ápoló támogatásával végigkíséri kislánya súlyos genetikai betegségének lefolyását, miközben megszületik harmadik gyermeke, aki szintén örökölte a betegséget, de már születésétől fogva kezeléseket kap a folyamat megállítása, illetve lassítása érdekében.

A történet egy homokos tengerparton kezdődik, ahol Anne-Dauphine észreveszi, hogy kislánya kissé bizonytalanul lépked, a lába kifelé fordul. Egy sor vizsgálatot követően az orvosok megállapítják, hogy Thaïsnak genetikailag öröklődő betegsége van. Éppen a második születésnapját ünnepli, az életéből azonban alig pár hónap van hátra. A szerző ekkor ígéretet tesz a lányának: „Kicsikém, csodás életed lesz, nem olyan, mint a többi kislányé, de büszke leszel majd rá. És mindig érezni fogod a szeretetünket.”
Ez a könyv ennek az ígéretnek a megtartásáról és a szeretet szépségéről szól; mindarról, amit egy házaspár képes gyermeke érdekében megmozgatni és adni a családjuk, a barátaik, a babysitterük támogatásával. Ha napokat már nem tudunk adni az élethez, akkor vigyünk több életet a hátralévő napokba – vallja az írónő Jean Bernard onkológus szavaival.

Tervezett megjelenés: 2015. március 10.

(kossuthkiado.hu)

Keveset szerepelt a nyilvánosság előtt, Fodor Ákos, mégis sokszor idézett szerzője a magyar kortárs irodalomnak. 70 évet élt.

Fodor Ákos költő és műfordító 1945-ben született Budapesten.1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál lett szerkesztő. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel, amit csaknem húsz magyar és német nyelvű vers-és műfordításkötet követett.

2003-ban Artisjus Életműdíjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal, 2007-ben az Artisjus Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával, 2010-ben Bank Austria Literaris osztrák irodalmi díjjal ismerték el tevékenységét. Több verseskötete jelent meg németül az osztrák Wieser Könyvkiadó gondozásában. Fordította, átdolgozta operák, operettek, musicalek szövegét; az 1984-es Hunyadi László-operaelőadáshoz például ő korszerűsítette a szöveget. Sok musical magyar szövege is neki köszönhető, ilyen például a Godspell és a West side story. Jelent meg fordításkötete Macuo Basó 17. századi japán haikuköltő verseiből is.

Először 1978-ban adott ki verseskötetet. „A haiku talált rám; haikukat írtam, mielőtt még megismertem volna e forma paramétereit” – mondta egy interjúban. 2008-ban a Napkút Kiadó magyar haiku-könyvsorozatában jelent meg válogatott verseskötete Pontok címmel. „Fodor Ákost Napkút-Napút műhelyünk barátjaként tisztelem. Örömteli közlésekkel s egy különleges haikukötet kiadásával viszonoztuk hozzánk való kötődését. A játékosan komoly rövid forma, az oldottan sűrített kifejezés, a fanyar létaxiómák, a szellemesen csomózott életmegfigyelések utánozhatatlan magyar remekszerzője. Rendhagyó volt, rendet hagyott” – mondta az MNO-nak a költőről Szondi György, a kiadó vezetője és a Napút folyóirat főszerkesztője.

Fodor Ákos keveset szerepelt a nyilvánosság előtt, de sokszor idézett szerzője volt a magyar kortárs irodalomnak; miniatűr életbölcsességei beépültek a közbeszédbe. Rajongói oldalán azt írják róla: versei segítettek élni.

Fodor Ákosnak sok költeménye szól a mulandóságról. N. N. című versével búcsúzunk tőle:

(rKissNelli, mno)

A Skógafoss Izland legnagyobb vízesése, 25 méter széles és több mint 60 méter magas. A Skóga-folyó zuhan alá egy látványos sziklafalról Skógar falu közelében. Napsütéses időben a hatalmas zuhatag előtt egy vagy akár két szivárványt is megcsodálhatunk.

 (erdekesvilag)

A Zürichi-tó partján található, Svájc legnagyobb városának számító Zürich nagy múltra visszatekintő település, amely Európa egyik legfestőibb úti célja is egyben, nem beszélve arról, hogy a helyiek életszínvonala miatt nem csupán Svájc tekintetében, de nemzetközi szinten is a világ leggazdagabb városainak egyikeként emlegetik.

Sőt, a 2014-es Global Metro Monitor jelentésben az első helyen szerepel a legmagasabb egy főre jutó GDP-t felmutató metropoliszok között a maga 82 410 dolláros összegével. Emellett is köztudott, hogy Svájcban a bérek is kiemelkedőek: bár a svájciak nem szavazták meg tavaly a több mint 900 ezer forintnak megfelelő minimálbért, egyes források szerint a svájci munkavállalók fele így is többet keres havonta 1,6 millió forintnak megfelelő összegnél. A milliomosok városaként is emlegetett Zürich tehát a világ egyik legélhetőbb települése, nemcsak emiatt érdemes azonban felkeresni.

Híd a Limmat-folyón, melynek túlsó partján a híres Miasszonyunk-templom látható.

Zürich másik neves temploma a Grossmünster, vagyis a Nagytemplom, Nagy katedrális, melynek ikertornyai szerves részét képezik a városképnek. Ez a templom jelenti továbbá azt a helyet is, ahonnan elindult a svájci reformáció.

Jellegzetes utcácska a zürichi óvárosban.

A zürichi egyetem épületének részlete.  

Zürich virágzó kulturális életének szerves része a Kunsthaus is, ahol többek között olyan híres alkotók művei tekinthetők meg, mint Van Gogh, Picasso, Chagall, Monet és Munch.

Kis hajó a Zürichi-tó vizén.

A város másik arcát jelentő üzleti épületek Zürichben. A svájci településnek a banki szolgáltatások és a pénzügyek tekintetében nemzetközileg is központi szerepe van.

A híres zürichi főpályaudvar, mely napi forgalmát tekintve a legnagyobbnak számít Európában.

Zürich éjszaka - igazi metropolisz.

(femina)

Ha nincs, valószínűleg azért, mert ezek a viccesen hangzó egészséges szokások még nem mindenhol terjedtek el – bár némelyik évek óta kering a köztudatban –, ha pedig találkozott már az újabb praktikák valamelyikével, az talán azért volt, mert valóban beválik. Legalábbis egyesek szerint. A Huffington Post összeszedte a jelenleg legőrültebbnek tűnő, mégis menő egészségtrendeket, bár nem garantáljuk, hogy ezek mind divatban maradnak jövőre is.

Golyóálló kávé vajjal és kókuszolajjal

A bulletproof diéta (golyóálló diéta) kidolgozója, Dave Asprey 2009-ben öltötte ki a fogyást, okosodást és szuperenergiát ígérő csodakávé receptjét, aminek ihletője a tibeti szerzetesek kedvelt itala, a jakvajas tea volt. A klasszikus bulletproof kávét ön is elkészítheti, és interneten már meg is vásárolható Asprey speciális kávébabja. Örülhetnek az egész napos pörgést igénylő amerikai üzletemberek, mert a találmány annyira népszerűvé vált az utóbbi években, hogy idén Los Angelesben megnyílik az első Bulletproof kávézó is.

Ezért csinálják: A vajas kávé plusz energiával tölti fel a szervezetet és állítólag kevesebb alvás mellett is jó közérzetet biztosít. A többek között Gwyneth Paltrow egészségére is vigyázó Frank Lipman integratív orvos szerint egy nagy, 450 kalóriát tartalmazó adag ideális a fizikai és szellemi teljesítményünk fokozására.

Működik? A Mayo Klinika munkatársa, dr. Donald Hensrud szkeptikusan áll hozzá az új kávéőrülethez: "A bulletproof kávé több okból sem a legegészségesebb napindító ital: nemcsak kalóriában és telített zsírokban gazdag, de ha reggeli helyett csak ezt fogyasztjuk, akkor szervezetünk hiányolni fogja a számára hasznos vitaminokat és tápanyagokat" - nyilatkozta a szakértő a Huffington Postnak.

Proteinben gazdag tücsökliszt

Igen, jól olvasta, a tücsköt ki lehet szárítani és megőrölni, az így születő lisztből pedig sokféle étel készíthető. Nemcsak a tücsökből, de valamennyi ízeltlábúból kinyert fehérje sokkal jobban hasznosítható, mint bármely más eredetű protein.

Ezért csinálják: A tücskök tele vannak vassal, B12 vitaminnal, fehérjével, kalciummal, ezért ha nem rajong a tejtermékekért, de szívesen rágcsál(na) bogarakat, akkor ezt a diétát önnek találták ki.

Működik? A megkérdezett szakorvos sokkal optimistábban áll hozzá a tücsökliszt terjesztésének kérdéséhez, mint a csodakávééhoz. Bár szerinte az alapvető fehérjeforrás a lazac és a csirkehús lenne, a tücsökliszt sem egy rossz megoldás proteinpótlásra, sőt: "Nagy előnye, hogy magasabb a fehérjetartalma, mint valamennyi állati eredetű proteinforrásnak, ráadásul sokkal környezetbarátabb és fenntarthatóbb megoldás is. A rovarevő Megan Miller - a Bitty Foods alapítója - a TED-talks egy tavalyi adásában többek között arról beszélt, mekkora hasznunk származna abból, ha a jövőben átállnánk az ízeltlábúak fogyasztására: "az ENSZ egy újabb jelentése szerint ha a Földön mindenkinek az elsődleges tápláléka az ízeltlábúakból származna, akkor a ma állattenyésztésre használt földek 30százaléka fölszabadulna, az élelmiszeripar által termelt káros gázok kibocsátása 18százalékkal csökkenne, ráadásul az élelmiszerárak is sokkal kedvezőbbek lennének."

Arcpakolás csigákkal

A sokak szerint undorítóan egyedi módszer Japánból származik, ahol egy 45-60 perces kezelésért több tízezer forintnak megfelelő összeget is elkérnek a kozmetikusok. Csiganyálkát tartalmazó készítményeket már régóta gyártanak a szépségiparban, de az, hogy élő csigákat közvetlenül az arcbőrre helyezzenek, csak most kezd divatba jönni.

Ezért csinálják: A The Guardian szerint az antioxidánsokban és tápanyagokban gazdag csiganyálka hozzájárul a arcbőr regenerálásához.

Működik? A bőrgyógyászok nincsenek teljesen meggyőzve a kezelés hatékonyságáról: "Lehet, hogy ideiglenesen fiatalos arcbőrt biztosít, de meglepne, ha az eljárás hosszú távon is hatékony lenne" - nyilatkozta az ABC hírcsatornának dr. William Stebbins bőrgyógyász.

Kezdje bulival a napot!

A "sober rave" (józan tombolás) nevű reggeli zenés bulikat azoknak találták ki, akik kényelmesen és egészségesen, azaz magassarkú helyett papucsban, illetve- alkohol és drogfogyasztás helyett búzafű italokat vagy kávét kortyolgatva ismerkednének és táncolnának.

Ezért csinálják: A napindító józan bulizás nemcsak energiával tölti fel a résztvevőket, de új barátokat szerezhetnek, jó zenékre táncolhatnak úgy, hogy a másnaposságtól sem kell tartaniuk, a partizás ráadásul felér egy kiadós és élvezetes kardióedzéssel.

Működik? Miért ne? Ez egy nagyszerű módja a testedzésnek, kikapcsolódásnak és társaságba járásnak a munkamániások számára is, akiknek folyamatosan a topon kell lenniük. A brooklyni Morning Gloreyville társszervezője, Annie Fabricant szerint az egyetlen nehézség az volt az első reggeli bulik megrendezéskor, hogy megjósolják, mekkora tömegre számítsanak. "Józanul az embereknek nagyobb térre van szükségük a feloldódáshoz. Az is fontos, hogy a helyszín ne az éjszakai klubok, sötét és koszos hangulatát idézze" - nyilatkozta Fabricant a The Wall Street Journal napilapnak. És igen, már Budapesten is van ilyen rendezvénysorozat, és Pesthajnal néven fut.

Kókuszolajat mindenhez

Nemcsak a kávéját turbózhatja fel vele, de rengeteg más előnyét is élvezheti az "ezerarcú" jelzővel illetett kókuszolajnak (avagy kókuszzsírnak), ami az elmúlt években az egészségiparban mindenhol előtérbe került: hatékony kelléke a fog- és szájápolásnak, a sminkeltávolításnak és az egészséges étrendnek is.

Ezért használják: Azt mondják, a kókuszolaj tele van olyan hasznos összetevőkkel, mint a jó koleszterin, az antioxidánsok vagy az antimikrobiális anyagok.

Működik? A szakértők általános hozzáállása szerint számos kutatás vár még a tudósokra ahhoz, hogy egyértelműen bebizonyítsák a kókuszolaj jótékony hatásait. "Az eddigi vizsgálatok a koleszterinszintre tett hatására irányultak, de túlságosan rövidtávúak voltak ahhoz, hogy megállapítsuk, hogyan hat a kókuszzsír a szív- és érrendszeri betegségekre. Nem tudni, hogy a kókuszolaj valójában olyan egészséges-e, mint az olíva- vagy a szójaolaj, amelyek telítetlen zsírsavakat tartalmaznak és ezért csökkentik a káros LDL koleszterinszintet, illetve növelik a hasznos HDL koleszterinszintet" - írta egy hírlevélben dr. Walter C. Willett, a Harvard közegészségügyi karának elnöke.

Fitneszvakációk

Lehet, hogy nem mindenki számára hangzik álomnyaralásnak dobozokon ugrálni, súlyt emelni és futkározni napi több órán keresztül, de vannak, akik kimondottan a testedzésre specializálódó vakációkra utaznak. A külföldi szolgáltatók között találja a FitLife Cruise, a WOD Tours vagy a Destino Retreats cégeket, de nem kell messzire mennie az aktív pihenéshez, mert itthon is rengeteg sztáredző szervez táborokat vagy külföldi fitnesznyaralásokat. A szervezők természetesen nem ellenzik az éjszakai kimaradásokat és bulikat sem, de a nyaralás lényege az egészséges életmód gyakorlása.

Ezért csinálják: Egyre többen válnak hűséges követőivé az olyan erőnlétet és állóképességet javító, kemény, de hatékony edzésformáknak, mint a CrossFit vagy a CrossTraining. Aki pedig szeretné összekötni a hasznosat a kellemessel, az egy vakáció alatt, motiváló társaságban szabadulhat meg a plusz kilóktól. Ki ne térne haza frissen, fitten és üdén egy nyaralásból?

Működik? A reggeli józan bulikhoz hasonlóan egy fitnesznyaralással sem veszíthetünk semmit. Mivel azonban kezdők számára veszélyesek is lehetnek a hirtelen megerőltető, intenzív edzések - hiszen nagyobb esélye van a sérüléseknek -, jobban teszi, ha háziorvosával is konzultál, mielőtt lefoglalna egy utazást.

Csontleves

A pulyka-, marha- vagy disznócsontból készült csontlevesnek eddig is megvoltak a jótékony hatásai, de mostanában mintha túlságosan is kiemelnék a hasonlóan tápláló ételek sorából. Elkészítése jó néhány óráig vagy akár két napig is eltarthat, ezért egyre több étterem kínálatában találni különféle csontleveseket azok kedvéért, akik egy gyors és tápláló ebédre vágynak vagy valamilyen panaszukat kúrálnák.

Ezért fogyasztják: Javítja az emésztést, csillogóbbá teszi a hajat, csökkenti az ízületi fájdalmakat és a gyulladásoknak is jót tesz.

Működik? A szakértők nem igazán értik, hogy a csontlevest miért reklámozzák annyira a hasonlóan jótékony hatású zöldség- vagy húslevessel szemben. "Tény, hogy egészséges, hiszen hidratál, zöldségekben és gyulladáscsökkentő fűszerekben gazdag, ráadásul a magas kollagéntartalom miatt segít megőrizni csontjaink, bőrünk és ízületeink egészségét, de azért nem az a kivételes csodaszer, amilyennek egyesek leírják" - nyilatkozta a Huffington Postnak Dawn Jackson Blatner dietetikus.

Aktív szén

Az aktív szén nem ugyanaz az anyag, amivel fűtünk vagy grillezünk, bár igaz, hogy előállításához az oxigénmentes közegben hevítve létrejött faszenet használják.

Ezért fogyasztják: Remek méregtelenítőnek tartják, ami segít, ha túl sokat ittunk, ettünk vagy ha szükségünk van egy kis plusz energiára. Ma már a divatos, gyümölcsleveket árusító üzletek is kihasználják a benne rejlő lehetőségeket: "Aktív szén hozzáadásával a béltisztító zöldség- és gyümölcslé kúrák kétszer olyan hatásosak" - mondta a Harper's Bazarnak a New-Yorki-i Juice Generation alapítója, Eric Helm.

Működik? Dr. Hensrud szerint nem igazán: "Azzal is érvelnek az aktív szén kapszula mellett, hogy gyógyír a másnaposságra, holott az alkohol az egyik olyan anyag, amivel a szén nem igazán tudja felvenni a harcot, ráadásul lehet, hogy amire bevesszük a kapszulát, már úgy is késő, mert az alkohol felszívódott. Vizsgálatok szerint ugyan szabályozza a koleszterinszintet, de létezik erre sok más hatékonyabb és egyszerűbb módszer. Ráadásul szervezetünk automatikusan méregteleníti magát, nem kell ehhez külön szén vagy léböjtkúra" - nyilatkozta.

Vissza a természethez!

A Rewilding néven futó új őrület feltalálójának, a 36 éves Daniel Vitalisnak a célja az volt, hogy a módszer gyakorlói kiszakadjanak a modern technológia és a mesterséges élelmiszerek világából, és ősember módjára gyűjtögető, vadászó, halászó életmódot folytassanak a friss levegőn, természetes közegben.

Ezért csinálják: A Rewilding egy olyan hobbi, amit mindenkinek napi rendszerességgel kellene űznie, manapság mégsem ez számít normálisnak és kényelmesnek, hanem az, hogy mesterséges fényben, képernyők előtt ülve feldolgozott élelmiszereket fogyasztunk. "Egész nap a számítógép előtt görnyedni és közben bolti kajákat magamba tömni soha nem volt a legjobb recept a jó közérzet megteremtéséhez, ezért megpróbálkoztam egy négyhetes Rewildinggal, ami után fizikailag és szellemileg is teljesen felfrissültem" - írta tavalyi beszámolójában a Marie Claire egyik munkatársa, Eliza Krigman.

Működik? A legnagyobb változás valószínűleg akkor történik, ha csapot-papot otthagyva a pusztában vagy az erdőben telepedik le, ahogy azt a megszállottak is teszik, de ehhez azért mégiscsak komoly elhatározás és teljes életmódváltás szükséges. Érdemes először rövidebb időre a szabadba költöznie, hogy kiderítse, mennyire bírná a nomád körülményeket. Krigman egyhónapos kísérlete ugyan nem változtatta meg az életét, de azért észrevett magán apró változásokat: "egy hét elteltével nem éreztem magam annyira puffadtnak, mint azelőtt, teljesen kitisztult az orrüregem és hazaérkezésem után még a makacs influenzajárványnak is ellenállt a szervezetem." Mi ehhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy nem kell feladnia nagyvárosi álomkarrierjét, de kiránduljon minél többet a családjával és figyeljen oda jobban arra is, hogy mit eszik.

(divany)

Az Apple okosórájából eltávolított olyan szenzorokat, amelyek feladata eredetileg a fitneszadatok gyűjtése lett volna. A lépésre azért került sor, mert az alkalmazott technológiák nem voltak elég megbízhatóak, túl bonyolultnak bizonyultak vagy szabályozási kérdéseket vetettek fel. Miután számos egészségügyi funkció kikerült az eszközből, az Apple menedzsereinek azzal a kérdéssel kellett megküzdeniük, hogy az okosórának milyen célokat kell valójában szolgálnia és mire kellene használniuk a felhasználóknak.

A fejlesztés eredetileg az egészségre összpontosított. A gyártó többek között olyan szenzorokat próbált ki, amelyek a bőr elektromos vezetőképességét használták arra, hogy a stresszt, illetve a szívritmust mérjék. A technika azonban a szőrös karú vagy száraz bőrű személyeknél nem szállított megfelelő eredményeket, sőt, a diagnózis attól is függött, hogy mennyire szorosan helyezték fel a karra az okosóra pántját.

Az Apple emellett olyan módszerekkel is kísérletezett, amelyek a vérnyomást és a vér oxigénszintjét mérték, de az eredmények ezekben az esetekben sem voltak elég pontosak. Ráadásul fennállt a lehetősége annak, hogy az illetékes hatóságok közbelépnek, ha a társaság a kapott értékek alapján egészségügyi tanácsokat vagy viselkedési ajánlásokat fogalmazott volna meg. Így végül az óriáscég úgy döntött, hogy ezeket a funkciókat eltávolítja az Apple Watch első változatából. Ehelyett az okosóra inkább olyan iPhone- és Apple Pay-kiegészítő lehet, amely feljegyzi a napi tevékenységeket.

(sg.hu)

A gimnázium alatt a színház világa vonzotta, dolgozott jelmeztervezőként, az egyetemen pedig jogot tanult, de az öltözködés már háromévesen is fontos volt számára. Mára az ország legismertebb stylistja, két boltot nyitott Budapesten, bárkinek szívesen ad tanácsot, aki kéri. Beszélgetés Lakatos Márkkal sikerről, tévés karrierről és a nők mai helyzetéről is.

Bár egyre népszerűbb foglalkozás, még mindig sokan nem tudják, mit is csinál egy stylist...
Annak idején az anyukám se tudta, de azért nagyjából tíz évvel ezelőtt már mindenki számára egyértelművé vált, mit is jelent ez. Azóta nagyon keresett szakma lett, sok területen alkalmaznak stylistot a vendéglátástól az enteriőrig, ez minden esetben arculattervezést jelent – ami vonatkozhat tárgyakra, terekre vagy az én esetemben személyekre.

Tanultál jogot, jártál az ELTE-re, számtalan dolgot csináltál, mielőtt ezt a pályát választottad volna. Ma már tanítják ezt a szakmát, te magad is oktatsz, de amikor kezdted, erre még nem volt lehetőség. Hogyan lettél stylist?
Mindig is érdekelt, hogy mit jelenthet maga a ruha, az öltözködés. Ez az emberiség egyik nagyon fontos kommunikációs formája, hiszen sokkal gyorsabban és egyszerűbben informál, mint például a szavak. Számtalan emberrel soha életedben nem beszélsz egy szót sem, de látod őket az utcán, a színházban, a munkahelyeden, és ennek alapján értékítéletet fogalmazol meg róluk. Ami egyrészt baj, másrészt egy teljesen természetes emberi reakció. Gyakorlatilag ugyanolyan, mint amikor az állatvilágban meglátja egymást két élőlény, és a külső jegyeik, például a felborzolt tollaik alapján felmérik, hogy a másik veszélyes-e számukra vagy sem, menekülni vagy támadni kell. Ez egy teljesen normális biológiai reakció, amiben többféle kulturális jellemző keveredett. De tudat alatt is nagyon sok minden befolyásolja és sok mindent befolyásol.

Nem érzed úgy, hogy manapság túlságosan fontossá váltak a külsőségek, a belső értékekkel szemben? Az emberek nagyon sokat hajlandók szenvedni a szépségért...
Szerintem ez egyidős az emberi kultúrával. Persze korszakonként változik, hogy erre mennyi lehetőségünk van. Sokszor valóban mesterségesen gerjesztik az igényt, a tömegkommunikáció és az emberi testre épülő képkultúra ezt nagyon megkönnyíti. Bármilyen képernyőre nézel, emberi testrészek és arcok kommunikálnak veled. Emiatt egyrészt a szépségkultúra, másrészt az öltözködés - és testkultúra teljesen másképp kezdett el működni, mint 150 évvel ezelőtt, amikor az emberek még egy házasságban sem látták a másik testét, mert nem volt ildomos. Kultúrtörténeti bizonyítékaink vannak arra, hogy az ember mit és mennyit volt hajlandó megtenni a szépségéért, hogyan módosította a testét, a bőrét. A természeti népek máig deformálják és sebzik meg a bőrüket, arcukat azért, hogy valami plusz információt fejezzenek ki vele.

Amikor elkezdett érdekelni ez a dolog, volt rá lehetőséged, hogy valakitől tanulj?
Sehol nem tanultam. Az, hogy érdekel az öltözködés, gyakorlatilag egyidős az öntudatommal. Háromévesen az volt a kedvenc játékom, hogy az óvó néniket öltöztettem – gondolatban. Kitaláltam, hogy mi passzolna legjobban Erzsi néni vagy Vera néni karakteréhez. Ez nem csak arról szólt, hogy én mit találok szépnek vagy csúnyának – pedig egy kisgyerek először ezt dönti el –, inkább azzal volt összefüggésben, hogy egyébként mit gondoltam egy-egy személyről. Erzsi nénit mindig kosztümökbe öltöztettem volna, mert egy rövid hajú, szigorú nő volt. Vera néni viszont egy nagyon lágy, romantikus karakter volt, szőke fürtös, hullámos hajjal és álmodozó kék szemekkel, ezért ő mindig virágmintás muszlinruhákat kapott. Anyukámat is rendszeresen elkísértem ruhát vásárolni, vagy csak megmondtam neki, mit vegyen fel, ő pedig meglepő módon partnerként kezelt ebben. Amikor nagyobb lettem, hobbiszinten foglalkoztam ezzel, kísérleteztem magamon és a barátaimon, például tizennyolc éves koromban esküvői ruhát terveztem az egyik barátnőmnek. Sokan tudták rólam, hogy engem ez mennyire érdekel. Amikor később elkezdtem színházakban, filmekben jelmeztervezőként dolgozni, vagy amikor megkaptam az első nagy munkámat, a Megasztár szériát, ami meghozta számomra az országos ismertséget, akkor alapvetően ugyanez volt a feladatom: a karakterépítés, a szereplők arculatának kialakítása.

Hogy talált meg a Megasztár?
Véletlenül kerültem a műsorba – bár nem hiszek a véletlenekben. Ha léteznek, akkor az én életem csak véletlenekről szól, mert az igazán nagy és érdekes változásaim mindig sorsszerű véletlenekhez kapcsolódnak. Ilyen volt az is, amikor Nagy Ervin színész barátom – akivel a gimnáziumban már együtt játszottunk, aztán színházat csináltunk a Szkénében és az Egyetemi Színpadon – megkért, hogy egy főiskolás vizsgafilmben tervezzem meg a jelmezét, mert nem volt elégedett a jelmeztervezővel. Beszálltam a filmbe, ahol megismerkedtem a másik főszereplővel, Gryllus Dorkával, akivel az első ruhapróba viharosan indult, mert egyáltalán nem akart engem elfogadni, hiszen már volt egy jelmeztervezőjük. De aztán olyan mély barátság szövődött köztünk, hogy azóta is én koordinálom Dorka minden fontos itthoni és külföldi megjelenését – lassan tizennégy éve. Aztán beindult a karrierem, különböző divatmagazinok kértek fel, később a VIVA TV stylistja lettem, és Zoób Kati felkért, hogy legyek az általa vezetett divatház személyes stylistja, itt nyolc évig tevékenykedtem. Hirtelen és nagyon gyorsan minden beindult, ekkor keresett meg Csényi Kati, a Megasztár főszerkesztője, aki valami olyan energiát keresett az öltöztetésben, ami új lendületet adott ennek a produkciós műfajnak – nem véletlenül lett az első három széria annyira sikeres. A Megasztár előtt a televíziós öltöztetésnek inkább a jelmeztervezéshez volt köze, hiszen a régi, nagy állami televíziós rendszer vetélkedői és más műsorai inkább a színházi és filmes öltöztetést vették alapul. Itt viszont egy nagyon modern, zenével átitatott stílust kellett megteremteni. Azt gondolom, hogy ezzel a műsorral új korszak vette kezdetét, nem csak azért, mert ez volt az első igazi zenei tehetségkutató, hanem azért is, mert a versenyzők, a zsűri, és nem utolsósorban a műsorvezetők megjelenése is külön hangsúlyt kapott.

Igaz, hisz’ ma már nemcsak arról beszélgetnek az emberek, ha egy tévés tehetségkutatóról van szó, hogy melyik versenyző jutott tovább, vagy esett ki, hanem arról is, hogy milyen volt a haja és a ruhája...
Mint nagyon sok más dolognak, ennek sem volt kultúrája. A szocializmus alatt a divatnak és a szépségkultúrának sokkal szűkösebb lehetőségei voltak, mint a rendszerváltás után. Az első műsor 2004-ben készült, akkor még csak tizenöt év telt el, ami alatt ugyan sok minden elkezdődött, megjelentek külföldi márkák és divatházak, de az még egy nagyon kezdetleges korszak volt. A televíziózás is abban az időszakban kezdett el válaszolni az új kihívásokra.

Mit gondolsz, mi magyarok nagyon rosszul öltözöttek vagyunk?
Szerintem ebben is nagyon sokat fejlődtünk, és fejlődünk most is. Az, hogy a fiataloknak az internetnek köszönhetően számtalan dologhoz van hozzáférésük, magával hozta azt is, hogy naprakészek az egész világ öltözködési kultúrájával kapcsolatban. Ez segíti az egyéni öltözködést és az egyéni stílus megtalálását. Bár a trendek hajlamosak uniformizálni, de az, hogy elérhetővé vált a világnak egy nagy szelete, nagyon fontos előrelépés, ami biztos, hogy meglátszik majd az itthoni öltözködésen is. Valószínűleg a szülők generációját, és az erre fogékony idősebbeket is inspirálja majd ez a változás. Van még hova fejlődnünk, de a folyamat beindult, hiszen ez egy alapvető emberi igény: valamilyen közegből kiválni és megmutatni magam, ugyanakkor belesimulni és felvenni a közösség identitását a ruháim által. A két véglet között zajlanak a divat körüli viták.

Úgy tűnik, mintha misszióként tekintenél a munkádra...
Érdekes, én pont azt érzem, hogy bennem nincs ilyen típusú küldetéstudat. Mindenki azt kérdezi, hogy amikor az utcán végignézek az embereken, szoktam-e szörnyülködni az öltözködésükön. Azt kell mondjam, nem. Szeretem figyelni az embereket, érdekel a kommunikációjuk, a viselkedésük és az öltözködésük, mert ebből nagyon sok mindent hasznosítok a színházi és a stylist munkám során is. De tudatosan is egyre kevesebb értékítéletet hozok, mert szerintem felesleges. Akinek szüksége van rá és megkér, annak feltétlenül segítek, és az is biztos, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.

Hogy történik ez? Felkeres egy híres színész, te pedig megtervezed az esküvői ruháját? Vagy megmondod, hogy mit vegyen fel egy gálára?
Nem kell, hogy valaki híres legyen. Az Andrássy úti Lakatos Márk szalonunkat pont azért nyitottuk meg, hogy bárki bejöhessen hozzánk, akinek arra van szüksége, hogy szakértő szemmel, de megértően nézzenek rá, és építő visszajelzéseket kapjon a külsejét illetően. Az exkluzív szalon persze egy egészen más anyagi lehetőségekkel rendelkező klientúra számára elérhető, mint a Style Republic by Lakatos Márk boltunk, amit egy hónapja Budapest legnagyobb bevásárlóközpontjában nyitottunk meg. Pontosan tudjuk, milyen problémákkal küzdenek a hölgyek a ruhavásárlás során, ezért itt az volt a koncepciónk, hogy minél nagyobb élményt okozzunk a vásárlással a lehető legszélesebb közönségnek.

Mit jelent ez a gyakorlatban?
Azt szerettük volna elérni, hogy nagyon olcsón, akár két-háromezer forintért tudjunk nagyon jó minőségű termékeket biztosítani, hiszen ez adja meg a lehetőséget arra, hogy tényleg mindenkinek a pénztárcájához illően tudjunk ruhákat kínálni. Ez a két feltétel csak akkor teljesülhet, ha újrahasznosítunk olyan értékeket, amelyek már kiállták a próbát, tehát nagy múltú cégek kollekció utáni darabjait, vagy éppen kiváló minőségű second hand termékeit áruljuk. Az öltözködés egyik nagy kihívása, hogy ne feltétlenül vessük alá magunkat a trendeknek, hanem találjuk meg a saját stílusunkat és találjuk ki a saját egyéniségünknek megfelelő ruhatárat és stílust. Ehhez viszont nem arra van szükség, hogy az adott szezon legújabb őrületeit viseljük, hanem a saját stílusunkat kell képviselnünk. Erre tökéletesen megfelelnek az üzletbe válogatott termékek, amelyeket Nyugat-Európa legvagányabb helyeiről hozunk el. Nem is gondolnánk, de nagyon fontos, milyen a világítás a próbafülkében, ezen múlik, van-e kedve a vásárlónak ott tartózkodni – a divatfotózásból és a televíziózásból megtanultuk, mik a legkellemesebb fényviszonyok. A felhozatalt a négy alaktípus, a homokóra, az alma, a körte és az oszlop jellegzetességeihez igazítottuk, a nekik való ruhákat elkülönítettük egymástól, címkével jelölve, milyen alkatra ajánljuk, ezzel is megkönnyítve a vásárlást. Olyan labirintus-rendszert alakítottunk ki, ahol a hölgyek úgy érezhetik magukat, mint Alice Csodaországban, nyugodt környezetben válogathatnak a ruhák közül. Természetesen tisztában voltunk vele, hogy aki eljön az üzletünkbe, bizonyos szinten Lakatos Márkot szeretné megkapni. Úgy tudjuk ezt megoldani, hogy egy olyan eladói csapatot alakítunk ki, akik az én meghosszabbított kezeim lehetnek. Folyamatosan tréningezzük őket, hogy ugyanazt a profizmust, optimizmust és szimpátiát sugározzák magukból, amit én próbálok képviselni. Külön lélek-bonbonokkal is készültünk, a legapróbb lakberendezési tárgyaktól a konyhai kiegészítőkön át a kozmetikai termékekig sok cukiság található a boltban, amely feldobhatja a napunkat, vagy megkönnyíti a barátainknak szánt ajándékvásárlást.

Jó, de honnan szerzed az erőt a belőled áradó optimizmushoz és derűhöz?
Ez egy velem született dolog. Általában ilyen vagyok, ez a személyiségem része. De ebben nagyon hasonlítok anyukámra, talán tőle örököltem.

Van olyan álommunka, amit még mindenképp szeretnél kipróbálni, megvalósítani, akár stylistként, akár díszlettervezőként?
Alapvetően nagyon szerencsés vagyok, és biztos azért találnak rám a lehetőségek, mert én is nyitottan állok eléjük. Eddig is olyan fantasztikus munkákat kaptam, amikért egész életemben hálás leszek. Megcsinálhattam a Varázsfuvolát, a Don Giovannit, a Sevillai borbélyt, és most mutattuk be a Hairt Nyíregyházán – hatalmas élmény, hogy ez mind megadatott. Részt vehettem a Megasztárban, idén másodszor az Operaház által szervezett jótékonysági bál megvalósításában, a tavaszi Lepkeház projekt művészeti vezetését pedig életem egyik legizgalmasabb munkájának tartom, ahol egy háromnapos összművészeti előadássorozatot kellett megszerveznünk. Élvezem a négy éve tartó Gombold újra! mozgalmat is, ami nagyon hasonlít ahhoz a munkához, amit a boltomban is csinálok: értékeket hasznosítunk újra. Szerintem ez a reciklálás a legfontosabb jelen pillanatban a kultúránkban, ahol folyamatosan szemetet termelünk és túlhalmozunk. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a jelenlegi fiatalság kultuszban a múltunkról, az őseinkről és a hagyományainkról. Ha ezt a folyamatot egy kicsit megállítjuk és megtanuljuk újrahasznosítani az értékeinket, azzal a lehető legjobbat tesszük magunkkal.

A Wikipédián van egy bekezdés, ami így hangzik: „Lakatos Márk vállaltan meleg”. Ez mit jelent ma, Magyarországon?
Ez érdekes módon korszakonként változik. Azt gondolom, most épp nagy bátorságnak számít. Volt olyan időszak – még az én rövid életem során is –, amikor ez egy sokkal egyértelműbb dolog lehetett. Nemcsak a melegség, hanem mindenfajta kisebbségi identitás sokkal könnyebben élhetett együtt a társadalommal. A Hair bemutatója kapcsán sokat gondolkoztunk a rendezővel, Ladányi Andreával, hogy miről szólhat a darab 2014-ben. Valószínűleg nem a hippikultúráról és a vietnámi háborúról... Rá kellett jönnünk, hogy az összes mai, társadalmi és egyéni probléma megjelenik benne. Az Egyesült Államok azóta is háborúkat vív, a konfliktusok egyre közelebb kerülnek a határinkhoz. Ebben a militarizálódó, agresszív közegben, ami jelen pillanatban az egész világon megfigyelhető, rendkívül aktuális kérdés az, hogy a kis közösségek vagy maga az egyén hogyan tudja a szabadságát vállalni, kifejezni, a többiekkel együtt megélni. Ahogyan az is, hogyan őrizheti meg valaki a szabadságát egy államban úgy, hogy nem zavar másokat, de közben a nyitottságról és a szeretetről szól az élete.

Soha nem jutott eszedbe, hogy akár ezért, akár a szabadságvágyad miatt, külföldön folytasd az életed?
Éltem Madridban, és most is sokat járok külföldre. De itt vannak a gyökereim, számtalan dolog ideköt. Ez nem valamifajta hazafiasság – ezzel a szóval én sokszor nem tudok mit kezdeni. Nekem sokkal inkább illatokról, élményekről, ízekről és kapcsolatokról szól a hazaszeretet, nem elméletekről és ideológiákról. Ezt én egyszerűen itt élem meg, és jól érzem magam ebben az országban. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy itthon azt csinálhatom, amit szeretek, és úgy, ahogy szeretném. Tudom, hogy ezt most sokan nem tudják megtenni, a növekvő elvándorlás is azt mutatja, hogy egyre kevesebben érzik azt, amit én. Szerintem már csak ezért is érdemes itthon maradnom, mert ez talán példa lehet mások számára: igenis, akár egy ilyen nonkonformista, szabadságvágyó, kisebbségi identitásban létező ember is boldogulhat Magyarországon.

Van olyan szociális probléma, ami különösen foglalkoztat?
A nők helyzete és szerepe a magyar társadalomban még mindig nagyon rossz. Az egész női nem hátrányosabb helyzetben van az élet szinte minden területén, mint a férfiak. Tavaly Dorogi Gabriellával, a Napló riporterével jártunk egy egészen kicsi, hátrányos helyzetű településen, ahol óriási a munkanélküliség. Az ott élő többgyermekes családanyáknak tartottunk egy „átalakító napot” karácsony előtt, ahol megmutattuk, bármilyen helyzetben van is valaki, érdemes egy kicsit foglalkozni a külsejével. A gyakorlati szempontok mellett - például megkönnyíti a munkavállalást – az a legnagyobb előnye, hogy plusz energiát ad a mindennapokhoz. Volt egy nőnapi kampányunk is, ahol vak és gyengénlátó hölgyeket szépítettünk meg. Egészen elképesztő volt megtapasztalni számomra is, hogy a szépség valóban nem a látványtól függ, hanem az érzésektől. Csodálatos volt átélni, hogyan nyílnak meg a nők egyszerűen attól, hogy szépnek „láttatják” őket saját magukkal is. Meg kellett tanulnom, hogy hogyan mesélhetek nekik színekről, anyagokról és magáról a csinosságról... – ez felemelő és tanulságos érzés volt. A boltom egyik irányelve, hogy tudatosan erősítsük ezt a karitatív vonalat, hiszen még mindig nem lehet eleget tenni azért, hogy a nőket felemeljük a férfiak mellé. Azt hiszem, ha valakinek, akkor nekem ebben szerepem lehet – Magyarországon biztosan.

(Kalmár András, szimpatika.hu, 2014. november)

Az űrutazás lehet az emberiség életbiztosítása, ezért létkérdés, hogy folytatódjon – mondta  Stephen Hawking, a világhírű elméleti fizikus. Az agressziót viszont ki kell gyomlálni az emberi fajból – tette hozzá –, mert félő, hogy valamennyiünket elpusztít.

Hawking a londoni tudományos múzeum egyik rendezvényén arról beszélt, hogy a jövő emberisége az űr felfedezésétől függ, és azt jósolta, egy nap más planétákat is meghódítanak az emberek. A tudós a rendezvényen elhangzott kérdésre válaszolva fejtette ki nézeteit arról, hogy szerinte milyen változásra lenne szüksége az emberiségnek. 

„Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít.”

Hawking szerint az empátiára van a legnagyobb szükség, ami segít a békés és szeretettel teli együttélésben.

(MTI, index)

Bódis Kriszta író-filmrendező 1998 telén került először az ózdi Hétes telepre, hogy dokumentumfilmet forgasson az ottani falopás okairól, az itt élők sorsáról és életkörülményeiről. A hétesiek életének megismerése során arra jutott, hogy valahogy segíteni kellene a telepen élőket a nyomorúságos körülményeikből való kilábalásban. Ebből a munkából fejlődött ki az évek során a Van Helyed alapítvány alkotásközpontú modellprogramja. Beszélgetés Bódis Kriszta filmrendezővel.

Demokratikus megoldás csak egy van: együtt tanítani azokat, akik egy társadalomban fognak élni – Írja Diósi Ágnes A cigány gyerekek helye a magyar iskolákban című tanulmányában. Mégis sokan a mai napig a szegregációt szorgalmazzák az iskolai oktatásban.
Egész területek szegregálódtak az országban. Vegyük csak Ózdot. Közel négyezer hátrányos helyzetű, többségében roma származású általános iskoláskorú diák számára adott öt általános iskola, ebből négy található a szegregátumok körzetében, s majdnem 100%-os a hátrányos helyzetű roma diákok aránya, míg van egyetlen iskola a nem szegregált területen, ahova ritka kivétellel a nem roma diákok járnak. A helyzet nem most, sőt, nem a rendszerváltás után alakult ki, hanem már jóval előtte. Ezt a helyzetet eredményesen nem lehet emberjogi ügyként kezelni. Az azonban emberjogi kérdés is, hogy sürgősen jussanak méltányos oktatáshoz a szegregált iskolákba szorult gyerekek. Hatalmas összegeket és akaratot kellene –de azonnal – arra fordítani, hogy ezekben az iskolákban korszerű körülmények között, a szociális és iskolai hátránykezelést is szem előtt tartó, jól képzett és elkötelezett szakember gárdával, hatékony pedagógiai módszerekkel minőségi oktatás kezdődjön végre el.

Milyen megoldásban érdemes gondolkodni? Szerinted mi kell ahhoz, hogy ez a gyakorlat megváltozzon?
Sok ellenőrzött pénz, mert ezek az iskolák penetráns állapotban vannak, eszközök és megfelelő ellátottság híján. A tanárok nincsenek felkészülve az oktatáson kívüli problémák kezelésére, és mivel nincs is preztízse ezeknek az iskoláknak, a jó szakembereket megfelelő motivációkkal kellene ezekre a helyekre csábítani, és itt nem csak a pénzre, hanem a munka megbecsültségére, a szakmai fejlődés lehetőségének biztosítására is gondolok. Ezekeben az iskolákban a szülőkkel, a családokkal, sőt, az érintett közösség egészével kellene foglalkozni, tehát szolgáltatások rendszerét, hálóját kellene létrehozni. Ezek egy része a hátránykezelést szolgálná, más része a tehetséggondozást, és jó részük pedig a konkrét integrációt segítené elő, például olyan programokkal, amelyek más, nem szegregált iskolákkal kötik partnerként össze a már deszegregálódó iskolákat, gyerekeket. Minél korábban kell elkezdeni az ilyen típusú intézmények és szolgáltatások létrehozását, kifejlesztését, a mostani szegregálódott intézményrendszer romjain. Mindezek garantálhatnák, hogy a középiskolás korukra mobilabbá érett gyermekek már ne ragadjanak benne életük végéig a területi szegregáció csapdájában, hiszen alkalmassá tettük őket a minőségi oktatásba történő integrációra és segítjük a fizikális kitörésüket is. Megalapozzuk és támogatjuk a társadalmi mobilitásukat, mert a kikerülő gyerekek, közösségeik számára is húzóerővé válnak, és visszahatnak a társadalmi szintű deszegregáció irányában.

Ferge Zsuzsa írja a Miért nagyok a magyarországi egyenlőtlenségek? című írásában: „A közönség belefáradt abba, hogy folyton szembesüljön a társadalom kudarcaival, a kolduló, hajléktalan emberroncsokkal, a megélhetési, (vagy reménytelenségi?) bűnözés terjedésével, amely egyre fiatalabb gyerekeket is magával sodor.”A cigányok helyzetével még kevésbé foglalkoznak az emberek, mert míg a statisztikák azt mutatják, hogy az ő helyzetük a legrosszabb, addig arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a nem cigány származásúak helyzete is romlott, s közelít a kilátástalanság szintjéhez. Hogyan lehetne mégis azt elérni, hogy ezt cigányok és nem cigányok közös erővel tegyenek valamit a sorsuk javulása érdekében? 
Azt mondják pszichológus kutatók, hogy a cigarettáról való leszokást célzó kampányok akkor a leghatékonyabbak, ha egy jó nagy adag brutális ráijesztéssel is – véresen burjánzó daganatokkal, elkorhadt tüdőkkel, rákban elhalálozott szülőket sirató gyerekekkel – illusztráljuk a következményeket. Ha azt mondom a saját „elszegényedésén” bánkódó második kerületi opponálóknak, hogy a gettókban tanulatlan gyerekek hada akarja megszerezni a kereskedelmi csatornákon kereszetül sugallt termékeket a boldogság reményében, akármilyen áron, éppen úgy, ahogy azt a maga egyszerű módján a kultúrából, társadalomból, munkából és lehetőségekből kizárt ember teheti, akkor lehet falakat építeni a luxuskecók köré, de nem érdemes. Aztán elöregszik a társadalom, és nincs termelő fiatalság, nincs prosperáló gazdaság, nincs, aki az öregjeit el tudná tartani. Tessék fölébredni, ez a közös érdek. Talán rádöbbent néhányunkat, hogy más utakat kell keresni. Hogy a jótékénykodás kevés. A másik hibáztatása nevetséges.

Nincs mese, már most meg kell osztani a javakhoz való hozzáférést, elsősorban a minőségi tanuláshoz és a lakhatáshoz való jogot. Biztos lemondással jár, de csak rövid távon. Ha azonban a jelenlegi úton megyünk tovább, akkor igaz, hogy rövid távon le lehet fölözni a felzárkózásra és integrációra kapott (elsősorban nem is magunk által megtermelt és visszaforgatott, hanem külföldről fölajánlott) pénzeket, olyan esetleges projektekkel, amelyek nem a nyomorból való kitörést segítik, hanem az arra ráépülő pártpolitikai és gazdasági érdekeket szolgálják, de nem végtelenül. Ezek a források egyszer elapadnak, vagy felborul az általuk megteremtett időleges egyensúly, miközben a javítandó területen semmit nem értünk el. A felelőtlen és lelkiismeretlen szemfényvesztés konzerválja a munkanélküliséget, a tudatlanságot, a nyomort. Hosszú távon tehát magunk alatt végjuk a fát, hiszen ez a szisztéma az egész társadalom elszegényedését és kiszolgáltatottságát növeli. A meglevő problémákat csillogó adatokból szőtt fátyollal fedik el (korábban ugyanezeket szőnyeg alá söpörték). Egyre kevésbé lehet visszafordítani majd a folymatokat. Ma kell megfontoltabban gondolni az elosztásra, hogy ne nőjön gazdasági csőddé és kezelhetetlenné a társadalmi rétegek közti szakadék.

Az evangéliumi idők óta a helyzet nem sokat változott. Éppen a szegényebbek hajlamosabbak adni, önzetlenül ügyekért dolgozni, és a gazdagabbak, a lehetőségekhez közelebb állók pedig továbbra is jótanácsokat osztogatnak, hogyan kéne másoknak élni.

Sok felzárkóztatásért felelős, uniós pénzből támogatott program látványelemekkel dolgozik, például bemutatja a cigányság gazdag kultúráját, de jól tudjuk, ezek a lépések akármennyire is szépek, a kistérségekben élő, nyomorúságos körülmények között tengődő cigányok állapotán semmit nem változtatnak. Mi akadályozza, hogy a megfelelő helyeken költsék el a pénzeket? Milyen működő alternatívák léteznek, akár alapítványi szinten?
Az előzőekhez kapcsolódóan még radikálisabban kell fogalmazni. Az országnak adóbevételekből, költségvetésből egyre kevesebb pénze van (most ne részletezzük, hogyan sikerült idáig jutni), a lényeg, hogy egyre kevesebb telik az ún. szociális hálóra, amely egyébként nem volt közel sem tökéletes korábban sem. Szerencsére a nálunk fejlettebb országok kötelékében, EU-s forrásokból van lehetőség fejleszteni, és az államra lett bízva, hogy alapcélok mentén, hogyan, mire kell költenünk, hogy a helyzet javuljon. Akik Magyarországon eldöntik, hogy ezek az EU-s pénzek konkrétan hova menjenek, és mire költhetőek, akkora hatalommal rendelkeznek, hogy azt nehéz fölfogni. Ezért érdemes a pénzek fölötti döntést nem koncentrálni és minél inkább szakmai, társadalmi felügyelettel transzparenssé tenni, mert akkor van arra garancia, hogy nem szűk, - és a célhoz képest merőben más, - érdekek mentén lesz elköltve.

De itthon másképp alakulnak a dolgok.
Igen, Magyarországon ezzel szembemegy a tendencia. Mivel a kiírások céljainak szintjét is az elcsalás, az ámítás, az érdekek igazgatják és nem az ügyek, ezért az alsóbb szinteken is a politikai, személyes érdekek mentén oszlik meg a pénz, távol a valódi ügyektől. Egy olyan érdekhálózat épül fel, amelynek legkisebb láncszeme is cinkos abban, hogy a nyomor fennmaradjon, de még maga a nyomorban élő is érdekeltté válik.

Tudnál példát mondani?
Tegyük fel, hogy egy nyolc általánost végzett, öt gyerekes, munkanélküli roma ember vagyok. Éppen nincs sem alkalmi munka, sem más fekete munka, sem közmunka. Ha képzésekkel megélhetési támogatást kapok, ami több, mint a segély, egyik képzésből jelentkezem a másikba. Egyrészt azért tehetem meg, mert ez a képző érdeke is, létszám vagyok, kifejezetten toboroznak, hogy a pályázat indikátorszámai mindig rendben legyenek. Másrészről azért, mert eleve olyan képzéseket indítanak, amelyekből a képzőintézet a legolcsóbban teljesíti a pályázati követelményt, s amelynek legkevésbé az a célja, hogy engem integráljon az amúgy nem is létező munkaerőpiacra. Tehát, ha ki is képeznek valamire, az biztos, hogy úgysem fogom tudni hasznosítani. Rövid távon kölcsönösen érdekeltek leszünk, hogy a butaságot és a nyomort fenntartsa a rendszer.

Mindez az EU-s pályázatok esetében hogy néz ki?
Az EU-s pályázatok központi kiírásának, írásának és menedzselésnek művészi szintre fejlesztett formái vannak, ahol eladható, hogy háztartásvezetésre kell tanítani a cigányasszonyokat, és kompetenciát kell fejleszteni a húsz évvel ezelőtt harmadik osztályig jutott férfinél, és nem olvasni tanítani. Festőképzésre vennék fel viszont azt, aki egyébként inkább a hegesztői vizsgáját frissíttetné fel, de olyan tanfolyam x projektben nem indul, s ha indul, a megélhetési támogatás miatt nem őt, hanem a szervező családtagját fogják beválogatni a felvételin. Más: a tanárok olyan gyerekeket mentorálnak és korrepetálnak délután a szegregált iskolában, akiket délelőtt ők maguk tanítanak, vagy ezek szerint nem tanítanak. A gyerekek ösztöndíjat kapnak, a mentori foglalkozás eredményességét senki sem méri, ha méri is, a tanár (ugyanaz, aki mentorál délután) délelőtt picit jobb jegyeket ad majd. Vagy: elindul egy lemorzsolódó fiataloknak szervezett középiskolai képzés, ahova úgy toborozzák a diákokat, hogy elcsábítják őket a szakmunkásképzőből egy beígért havi ösztöndíjjal, majd a képzést két év után a projekt lejártával felfüggesztik. Ha mégis sikerül fenntartani (sosem sikerült még két éves EU-s projekteket fenntartani), akkor kiderül, hogy a diákok éppen olyan problámákkal küzdenek, ami miatt lemorzsolódtak. Alkoholizmus, vandálkodásban manifesztálódó szorongások, antiszociális családi háttér, egyéb devianciák, amelyeket szakszerűen kéne kezelni egy komplexebb, szociális fókuszú oktatási esetmenedzsment keretében. De nem, ehelyett létrehoznak egy iskolát, ugyanazokkal a tanárokkal, akik a másik iskolában sem tudták kezelni a lemorzsolódáshoz vezető problémákat, de legalább ezek a tanárok és a felvett ilyen-olyan projektemberek plusz pénzhez jutnak és megélnek valahogy a következő projektig. Még egy tünetet mondanék: nulladik évben minenféle juttatások mellett elindított felzárkóztató állami kollégiumi programban lemorzsolódnak a gyerekek, nem hogy eljutnának kilencedikbe, pedig mindent megkapnak. Tornafelszerelés, korrepetálás, felzárkóztatás, ellátás, ösztöndíj. És mégsem. A program fenntartói széttárják a kezüket, egy picit hibáztatják a gyerekeket, meg az egész rongyos életet, nem baj, jön a következő gyerek, és amíg van hátrányos helyzetű gyerek, addig van pénz is, csak éppen a hatékonyságot nem nézi senki, vagy, ha nézi, akkor ő maga interpretálja pozitívabban, hiszen egy állami program kudarcát bevallani tényleg nem túl korszerű, pláne, ha semmi lehetőség nincs a korrekciójára.

A projektek tehát valójában nem sok jóval kecsegtetnek a gyerekek számára...
Egy halom kontraproduktív, esetleges, rövidtávú projekt, olyan elszórt milliókkal, amelyek egyéni megélhetésre fordítódnak, és még csak el sem lopták őket. Néhány nagyobb cég, intézmény meg is gazdagodik, de legalábbis fennmarad. Önkormányzati intézmények, iskolák, állami intézmények.
Most csak szemezgettem a tapasztalataimból. Ilyen tendenciák mellett valóban hülyének nézik, vagy hazugnak, ha valaki a szegények ügyéért dolgozik, vagy próbál valóban tenni, és hiába nem áll bele ebbe a szisztémába, akkor is stigmatizálódik. A tisztességes hozzáállás működő alternatívákkal és kompetenciával megfejelve belepiszkít a tisztességtelen mechanizmusba, tehát nem kívánatos.

Milyen megoldások jöhetnek számításba, túl a projekteken?
Ismerve az EU-s források felhasználásának módját és eredménytelenségeit, valamint látva az állami felzárkózáspolitika korlátait, rendkívül fontosnak tartom a társadalmi beavatkozást jelentő projektek elveinek, módszereinek és finanszírozásának teljesen új megközelítését, amelynek szem előtt kell tartania azt a tényt, hogy esetleges beavatkozások helyett jól tervezett, szorosan egymáshoz kapcsolódó szolgáltatások láncolatát, hálóját kell kifejleszteni, a roma telepi közösségekkel együtt végzett munkától a patronáló oktatási– és szociális esetkezelésig. A tartós szegénység reprodukciós körei nem bonthatóak meg tetszőleges pontokon, projekt jellegű – fragmentált és esetleges – beavatkozásokkal. Éppen ezért az általam életre hívott Van Helyed Alapítvány olyan, a roma integrációt szolgáló, civil szervezet, amely nem projektek megvalósításán dolgozik, hanem egyre szélesebb, egymásra épülő szolgáltatási blokkok rendszerét hozza létre. Az eredményeket több mint tíz éven keresztül szinte kizárólag civil támogatók segítségével és professzionálisan szervezett önkéntes munkával értük el. A később (három éve létrehozott) szervezet fenntartására fordított költségeket minimalizáljuk. Az általános projekt szemlélettel szemben az Alapítvány a civil támogatásokból és sok állandó önkéntes munkából tartja fenn a programjait. A mélyszegénységben élő roma emberek számára közvetlenül elérhető, a közösségekben, a telepeken velük együtt kialakított, egymásra épülő szolgáltatások rendszerének fenntartására törekszik. Az a tapasztalatom, hogy ez a hozzáállás az egyetlen működő alternatíva.

Kevés, a problémát átlátó és felismerő szociográfiai munka jelenik meg, legutóbbi ilyen talán Szále László Pokolhegy című munkája volt. Tervez hasonló, szociográfiai könyvet, vagy marad a szépirodalomnál?
Szerintem nem igazán van idő leírói tevékenységre, legalábbis az én életemben nincsen. Remélem a Carlo Párizsban című könyvem hamarosan önálló életet kezd élni a fiatalok körében, és elolvassák majd, elolvassák talán a felnőttek is. Hiszem, hogy a művészetnek van társadalmi szerepe, formáló ereje. De én türelmetlenebb is, fegyelmezetlenebb is vagyok egy szociografikus műhöz. Úgy érzem, közvetlenebbül van szükség a tettekre, ezért dolgozom a Van Helyed koncepcióján, módszerein, programjain és programjaiban, vagyis a terepen. Talán a másik véglet a regényírás. E két véglet között kifeszítve élek. Nem tervezek mást.

(Ayhan Gökhan, kulturpart)

Egy nőre, ha sikeres a munkájában és nincs családja, könnyen rásütik a bélyeget, hogy karrierista, ha családja is van, arról azt gondolják, bizonyára a gyerekei látják kárát. A női lét tabuit döntögető Terézanyu pályázatra éppen ezért a zsűri tagjai ebben az évben olyan munkákat várnak, amelyekben a nők őszintén vallanak arról, hogy mit jelent számukra a munka, miért dolgoznak és közben milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. A pályázat idei újítása, hogy az írásműveken kívül fotókkal vagy videós munkákkal is lehet nevezni - írták a szervezők az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben. 

A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a nem kellően megbecsült és főleg nők által végzett láthatatlan munkára is ráirányítsák a figyelmet, a díjátadót ezért április 7-én, a láthatatlan munka világnapján rendezik meg. 

Rácz Zsuzsa, a Terézanyu pályázat megálmodója a közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy a nők által végzett láthatatlan munka becslések szerint eléri a GDP egyharmadát, mégsem tartják számon és nem jár érte erkölcsi elismerés sem, a társadalom úgy tekint rá, mintha nem is létezne. Sok nő úgy érzi, nincs kinek és nincs miért elmondani, hogy ebben mi a nehéz számára fizikailag és lelkileg egyaránt. 

Ezért a pályázattal azt szeretnék elérni, hogy a nők elmondják, hogyan élik meg a munkájukkal járó nehézségeket, hogyan kezelik az előítéleteket, és miért dolgoznak valójában: az örömért, az önmegvalósításért, a pénzért, vagy azért, mert muszáj. 

A Terézanyu pályázatra az elmúlt öt évben több mint 2000 írás érkezett, amely alátámasztja, hogy egyre több nő meri nyíltan felvállalni az érzéseit, mindennapi küzdelmeit. 

A beküldött pályaműveket Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, D. Tóth Kriszta újságíró, Dobó Kata színész, Pásztor Anna énekes, Mangó Gabriella orvos és Rácz Zsuzsa író bírálják el. 

Bővebb információ a programról és a nevezés feltételei a www.terezanyu.hu oldalon olvashatók.

(ma.hu)