A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Reisz Gábor diplomafilmjét 2014. október 30. óta vetítik a hazai mozik, az év egyik kiemelkedő magyar filmsikere lett.
A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan világpremierje a Karlovy Vary-i filmfesztiválon volt nyáron. Novemberben négy díjat is elhozott a rangos torinói filmfesztiválról, köztük a zsűri különdíját és a közönségdíjat is.
A film a ma Budapestjén játszódó, szürreális alkotás egy szerelmi csalódásról. Milyen ma itt harmincasnak lenni? Élni, családot alapítani havi 120 ezer nettóból, két diplomával reménytelenül munkát keresni, folyton búcsúzni az emigráló barátoktól, minden héten berúgni a bulinegyedben, hajnalban tolni a gyrost, egyre jobb idő alatt futni a Szigetkört. És mindezt a VAN úgy teszi, hogy nem válik nyomasztó szociodrámává, hanem végig vicces és könnyed marad. Ehhez csak két dolog kellett: egy klassz forgatókönyv, valódinak ható párbeszédekkel, és olyan színészek (akik jelentős része egyébként nem is színész), akik ezt a könyvet normálisan, természetesen elő tudják adni.
A főszereplő, Ferenczik Áron sem színész, végzős rendező a Színművészeti Egyetemen, a rendező, Reisz Gábor osztálytársa. Áron eddig több rövidfilmet is rendezett. Tehát Áron játssza Áront, aki már harmincéves, de semmit nem tud felmutatni abból, amit a társadalom, így a saját szülei is elvárnak egy harmincévestől. Per pillanat ugyanis Áronnak nincs barátnője, nincs munkája (ami azt illeti, soha nem is volt), és ennek megfelelően nincs egy kanyi vasa sem. Tervei sincsenek arra, hogy pontosan mihez akar kezdeni az életével, és elképesztően piacképes filmtörténész diplomájával. A legtöbb, amit ki tud izzadni magából annyi, hogy hétfőn most már tényleg elkezdi írni a könyvét. Mindig a következő hétfőn.
Egyvalamije azért mégiscsak van Áronnak, egy repülőjegye Lisszabonba, amit egy részeg éjszakán sikerült megvennie, persze a szülei pénzén. Így aztán úgy dönt, hogy elrepül Portugáliába, hogy ott se csináljon semmit. Ez a terv. Elmenekülni az olyan kifejezések elől, mint szja meg álláskereső, meg töltse ki még ezt a nyomtatványt is, kérem. Könnyű beleragadni ebbe a céltalan állapotba, nem kell ehhez sem lustának, sem lúzernek, sem született szerencsétlennek lenni. Budapest tele van ilyen Áronokkal, akik nem tudnak vagy nem akarnak inget venni, és valami szabad szemmel alig látható összegért gályázni egész nap. Mert akárki akármit mond, ez is a felnőtt élet, és ez igenis elkeserítő, fárasztó és lélekölő tud lenni.
A VAN tehát a harmincasokról beszél, okosan, viccesen, természetesen. Kb. húsz fillérből készült, Reisz Gábor nemcsak írta és rendezte, de ő volt az operatőr, kézzel rajzolta meg a stáblistát, és saját maga írta a filmzenének szánt dalokat is. Emiatt aztán nincs lélegzetelállító képi világa (most nagyon enyhén fogalmaztam), de végre életszerű párbeszédeket hallani a saját életemről, a barátaim életéről a moziban. Ja, és a stáblistát is érdemes végigvárni, azt is imádtam.”
(MDOR, index)
