Az elfogadott tudományos nézet szerint az ember természettől fogva racionálisan gondolkodik, érzelmei és intuíciói pedig csak megzavarják. Ez a mainstream közgazdaságtan alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás. Mindannyian igyekszünk ennek megfelelni, azt hisszük, többnyire logikusan gondolkodunk, és ha kudarcot vallunk, másokban vagy magunkban keressük a hibát.
Daniel Kahneman feje tetejére állította a racionalitásba vetett hitünket.
Néhai kollégájával és barátjával, Amos Tverskyvel három évtizeden keresztül folytatott pszichológiai kísérleteikből azt a következtetést vonták le, hogy elménk nem mindig olyan racionális, mint feltételezzük. Intuícióink, érzelmeink, benyomásaink – hibáival, torzításaival és zsenialitásával együtt – lényeges szerepet kapnak elemző logikánkban. Gyors és lassú gondolkodásunk kölcsönösen hat egymásra, és ha kitüntetett szerepet tulajdonítunk a racionalitásnak, önmagunkat csapjuk be. Ahogy Kahneman fogalmaz: „Rendszerint túlbecsüljük a világ működésével kapcsolatos tudásunkat, és alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét.”
Gondolatai nagy hatással voltak számos tudományterületre, beleértve a pszichológiát, a közgazdaságtant, az orvostudományt, a pénzügyi viselkedéstant és a politológiát, de csak most először adja közre összefoglalóan egész életművét.
Daniel Kahneman – a pályatársak szemével
Daniel Kahneman világhírű pszichológus, aki felforgatta az emberi racionalitásba vetett hitünket. 2002-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott. Most a pályatársai barátai méltatják munkásságát.
Daniel Kahneman 1934-ben született amerikai pszichológus, a Princeton Egyetem professzor emeritusa. 2002-ben pszichológusként kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat az Amos Tverskyvel közösen kidolgozott úgynevezett kilátáselméletért. Egy 2006-os előadásában azt mondta, hogy „ha elég sokáig élsz, láthatod, ahogy a lehetetlen valósággá válik”, amivel állítólag arra utalt, hogy úgy lett közgazdasági Nobel-díjas, hogy – saját bevallása szerint – életében egyetlen közgazdaságtani kurzuson sem vett részt. A Gyors és lassú gondolkodás (Thinking, Fast and Slow) című műve Magyarországon is népszerű olvasmánnyá vált. A The Guardian nemrégiben a pályatársait, kollégáit kérdezte meg arról, miben különleges Daniel Kahneman életműve.
„Forradalmit alkotott a pszichológia nagy területein”
Steven Pinker szerint Kahneman a világ egyik legnagyobb hatású pszichológusa. Pinker kiemeli, hogy Kahnemann két nagy területen is maradandót alkotott: egyrészt a közgazdaságtan viselkedéses pszichológiai vizsgálatában, másrészt pedig a kognitív pszichológiában. Munkásságának az egyik legfontosabb üzenete, hogy az emberi értelem számos tévedést, szisztematikus hibát követ el; így ha jobb döntéseket szeretnénk hozni a magánéletünkben vagy akár a társas együttélés során, tudatában kell lennünk ezeknek a hibáknak és elfogultságoknak. És csak akkor leszünk képesek elkerülni ezeket a hibákat, ha tudatosítjuk őket. Steven Pinker számára ez Daniel Kahneman életművének legfontosabb üzenete.
„Kahneman kutatásai igen nagy hatással voltak rám. Idestova majdnem harminc éve tanítom az eredményeit, és ez a kedvenc témáim közé tartozik. A legutóbbi könyvemben (The Better Angels of Our Nature) arról van szó, hogy az erőszak hogyan csökken a történelem során során. Ez egy olyan tény, amit éppen azért becsülünk alá, amit Kahneman az emberi természetről mond: nevezetesen, hogy az ember veszélyérzete elkülönülő események hatására alakul ki, amelyek megmaradnak az emlékezetben. Az elme tehát nem alkalmas arra, hogy statisztikát készítsen az erőszakos eseményekről, hanem egyszeri eseményeket jegyez meg. Kahneman erről szóló megfigyelése magyarázhatja azt, hogy miért is olyan nehéz elhinnünk, hogy az erőszak mennyisége csökken a történelem folyamán.” – mondja Pinker.
A szakmai kiválóság mellett Pinker azt is elmondja, hogy Kahneman személyesen is igen inspiráló tud lenni. Az egyik könyvéhez például számára nagyon elgondolkodtató megjegyzést fűzött, amelyet utána továbbgondolva komoly következtetésekre jutott.
„Kedves és visszafogott, ugyanakkor vidám”
Richard Thaler (1945) viselkedési közgazdász, és a racionális döntéselmélet szakértője,a chicagói egyetem professzora.
Richard Thaler szerint Daniel Kahneman és Amos Tversky munkássága tette azt lehetővé, hogy ma „viselkedési közgazdaságtanról” beszélhessünk. „Második éve dolgoztam tanársegédként, amikor hallottam, hogy Izraelből Amerikába jönnek. Mindent megtettem azért, hogy ott legyek Stanfordban abban az évben. Egymás mellett volt a szobánk, és rengeteg időt töltöttünk séta közben közös gondolkodással pszichológiáról és közgazdaságtanról. Ők semmit se tudtak az én szakmámról, és én sem tudtam semmit a pszichológiáról. Ez az év aztán megváltoztatta az életemet...” – emlékszik vissza Thaler.
Thaler azt is elmeséli, hogy Kahneman többször félbe akarta hagyni a Gyors és lassú gondolkodást, és ő mindannyiszor rá kellett, hogy beszélje, hogy folytassa a munkát. Kahneman nem gondolta, hogy olyan könyvet ír, ami bestseller lesz világszerte. „Büszkén vállalja a pesszimizmusát” – mondja Thaler. Így aztán őt érte a legnagyobb meglepetésként, hogy a könyve sikeres lett.
Amikor együtt dolgoztak valamin, rendszeresen előfordult, hogy Kahneman szombaton délelőtt fél 10 körül felhívta, hogy elújságolja, hogy rájött, miért marhaság, amit addig gondoltak, csináltak, megtalálta a végzetes hibát. Tversky egészen 1996-os haláláig némileg egyensúlyban tartotta ezeket. Halála után pedig Thaleré lett a feladat, hogy megerősítse Kahnemant abban, hogy jó úton jár. Thaler véleménye szerint a 20. század legnagyobb teljesítményét tette le az asztalra, és az ő munkássága inspirálta a legtöbbeket különböző területekről.
„A boldogság elfogadható cél egy társadalom számára”
Richard Layard (1935) brit közgazdász, a London School of Economics professzora. A társadalmi egyenlőtlenség és a munkanélküliség tanulmányozása után elsőként fordult a jólét és a boldogság kutatása felé. „Danny Kahneman megváltoztatta az életemet” – mondja Richard Layard. „Ő győzött meg arról, hogy a boldogság mérhető, tehát tudományosan vizsgálható és megérthető terület. Mindig is úgy gondoltam, hogy a legjobb társadalom az, amelyben a legtöbb boldogság és legkevesebb nyomorúság van. De Danny boldogsághoz való új hozzáállása ezt az egész ideált sokkal megközelíthetőbbé tette.”
Layard Kahneman tutorálása mellett kezdett el dolgozni a boldogságról szóló könyvén. Kahneman meghívta Princetonba, ahol megismerkedhetett Richard Davidsonnal, aki a boldogságérzet és a szenvedés agyi lokalizációjával foglalkozott neuropszichológusként. A könyv írását mindezek a kapcsolatok komolyan meghatározták.
„Danny nemcsak briliáns elme, de nagyon magával ragadó is. Így történhetett, hogy ő áll a középpontjában azoknak a tudósoknak, akik a boldogság pszichológiájával foglalkoznak. Épp ő szokta mondani, hogy egy bizonyos kor fölött nem valószínű, hogy az ember új barátságokat köt. A mi esetünkben ez szerencsére mégis megtörtént.” – mondja Layard.
Layard szerint az, hogy Kahneman 2002-ben megkapta a Nobel-díjat, annak a jelzése, hogy a tudomány és a közélet elfogadta a boldogságra vonatkozó kutatásokat legitimnek. Azóta az országok azon vannak, hogy a boldogsági indexüket mérjék, méri az OECD, és az ENSZ is konferenciát rendez róla. „De ez csupán Danny munkásságának egy része. Az, amit kitalált ma nagyban meghatározza a gondolkodásunkat: megmutatta, hogy az ember mennyire irracionálisan működik.”
(hvg, nyest.hu)
A hírügynökség szerint bár sokat kritizálták, bankellenes intézkedései miatt, Orbán Viktor magyar miniszterelnököt most hősként üdvözlik, mert elhárította a pénzügyi katasztrófát, amit a svájci frank alapú hitelek törlesztőrészleteinek megugrása jelentett volna az országnak.
